Psalms 17

1Dávid imádsága. 2A te orczádtól jőjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat.

3Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi [rosszat; ha tán] gondoltam [is], nem jött ki a számon.

4Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényeire. 5Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.

6Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet. 7Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, a ki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól.

8Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet. 9A gonoszok elől, a kik pusztítanak engem; ellenségeim elől, a kik lelkendezve vesznek körül engem. 10Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak.

11Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek. 12Hasonlók az oroszlánhoz, a mely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülő oroszlánkölyökhöz.

13Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, terítsd le őt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel; 14Az emberektől, oh Uram, kezeddel, a világ embereitől! Az ő osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bővölködnek fiakkal, a miök pedig marad, gyermekeikre hagyják.

Én igazságban nézem a te orczádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midőn felserkenek.

15